Szeméremsértés miatt kell felelnie

2016. 09. 10., szo - 16:33
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy Budapesti bevásárlóközpontban követte el a bűncselekményt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Roland 24 éves budapesti lakos ellen.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága 2016. szeptember 9-én indított büntetőeljárást szeméremsértés elkövetésének gyanúja miatt állampolgári feljelentés alapján.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptember 8-án 18 óra 10 perc körül T. Roland bement egy Budapest XI. kerületi bevásárlóközpont mosdójába és az ott tartózkodó kisfiúval szeméremsértő módon viselkedett. A kisfiú a cselekménytől megijedt és a szüleihez ment.

A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 24 éves férfit, akit 2016. szeptember 10-én 7 óra 5 perckor lakóhelyének közelében elfogtak.  

 

A férfit a rendőrök elfogását követően előállították és – őrizetbe vétele mellet – gyanúsítottként hallgatták ki. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nem várt belépő

Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.

 

Szakértelem, szorgalom, empátia

Az áldozatok védelméért, segítéséért Victima Protector díjjal tüntették ki Budai-Acsai Krisztina r. századost, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi fővizsgálóját.

 

Megszúrta ismerősét

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók pár órán belül megtalálták és őrizetbe vették a „jó barátot”.

 

Elfogták a sírrongálót

A Tamási Rendőrkapitányságon kihallgatták azt a férfit, aki a gyanú szerint 16 sírt rongált meg Nagykónyiban.