Szőlő a mosógépre

2016. 10. 19., sze - 11:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az udvarból kiugró két homályos sziluett, hamar kirajzolódott, amikor a rendőrök elfogták a magas fűben megbújó felsődobszai tolvajokat.

Lakossági bejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi Irányítási Központjába 2016. október 15-én 1 óra körül. A telefonáló többek között elmondta, hogy nem sokkal azelőtt felsődobszai lakásának udvaráról két alakot látott kiugrani.

 

A rendőrök a megadott helyszín közelében, a magas fűben megbújó két férfit azonosított, majd fogott el, mivel rájuk illett a korábban megadott személyleírás. A rendőrjárőrök az Encsi Rendőrkapitányságra előállították A. Richárd 27 éves és K. József 23 éves felsődobszai lakosokat, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. A terheltek elmondták még, hogy a portára szőlőért mentek, előtte egy másik ingatlanból pedig mosógépet tulajdonítottak el.

Az Encsi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!