Újabb nagy értékű Ferrarit találtak a budapesti rendőrök

2017. 01. 06., p - 18:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az összehangolt rendőri munkának köszönhetően már két spanyol felségjelzésű Ferrari került elő. A piros színűt egy újbudai, míg a fehéret egy gazdagréti teremgarázsban találták meg a rendőrök.

A fővárosi rendőrök elfogták azt a két érdi férfit, akikhez köthető autókereskedésekben több olyan kocsit találtak, amelyek alvázszámát átütötték és rendszámát kicserélték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai állampolgári bejelentés alapján 2017. január 1-jén egy Budapest XI., Kánai utcai teremgarázsban egy tisztázatlan eredetű, piros Ferrarit találtak, amelyről kiderült, hogy a hatóságok Spanyolországban körözik.

A rendelkezésre álló adatok szerint az autót 2016. december 17-én ismeretlen személy Barcelonában bérbe vette egy spanyol férfitól, majd azt a szerződésben rögzített határidőre nem vitte vissza. A magyar rendőrök ezért lefoglalták a keresett gépjárművet. 

A teremgarázshely bérlőjét, a 37 éves H. Andrást a rendőrök 2017. január 4-én 10 óra 30 perckor elfogták. A lakcímén, illetve a hozzá köthető autókereskedésekben tartott házkutatásokkor a nyomozók 20 darab lőszert, a Ferrari indítókulcsát, két hamis spanyol forgalmi engedélyt, készpénzt és egy hamis alvázszámú autót találtak és foglaltak le.

A nyomozók még aznap 13 óra 50 perckor egy szigetszentmiklósi telephelyen elfogták azt a 41 éves B. Zsoltot, aki a férfinak a két autóra a hamis rendszámokat adta. A helyszínen tartott házkutatáskor a rendőrök további két, hamis alvázszámú kocsit foglaltak le.

Az eddigi nyomozásnak köszönhetően 2017. január 6-án 15 óra körül találták meg a rendőrök a fehér színű Ferrarit, melynek értéke meghaladja az 50 millió forintot. Az már biztos, hogy a fehér luxusautót is ugyanaz a két személy bérelte egy madridi cégtől, majd ezt sem vitték vissza.

A két férfit előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya orgazdaság és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt indított eljárást. H. András ellen a két bűncselekmény elkövetésén túl nyomozás folyik lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett miatt is. A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.