Balesetek Zalában

2017. 06. 19., h - 09:34
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.


A 7-es főút 211-es kilométer szelvényénél, a kiskanizsai táblánál, 2017. június 18-án 6 óra körül egy Volkswagen Bora típusú személyautónak nekifutott egy őz. A gépkocsit vezető férfi megállt, majd az úton haladó kisteherautó a balesetet látva szintén megállt a helyszínen. A kisteherautó mögött haladó Suzuki típusú gépkocsi pedig nagy sebességgel nekiütközött a teherautónak. A Suzuki vezetője és utasa a baleset során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek.

suzuki

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.