Zala megyei balesetek

2017. 07. 14., p - 07:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos sérüléssel és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Ahogy arról tegnap hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. július 13-án 14 óra 30 perc körül a 76-os főúton. Egy 55 éves férfi és 51 éves utasa közlekedett Bagod irányából Zalacséb felé, amikor a sofőr – feltehetően rosszullét miatt - elvesztette uralmát a gépjármű felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol kiszakította a szalagkorlátot és a fák közé csapódott. A balesetben az 55 éves sofőr a helyszínen életét vesztette, utasa pedig nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Sandon, a Petőfi úton közlekedett egy nő kerékpárjával 14 óra 40 perc körül, amikor a kereszteződéshez érve eddig még ismeretlen körülmények között a vízelvezető árokba esett. A kerékpáros nő a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.