Átszerelte a rendszámot
A nagykőrösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A nagykőrösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy szolgálaton kívüli rendőr mentett ki két kiskutyát a Rinya patakból.
A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a három fiatalt, akik kiraboltak egy férfit Mohácson.
A nyomozók előállítottak egy mindszenti fiatalt, aki gyermekkorú társával két nap alatt négy alkalommal is lopni indult Hódmezővásárhelyen és Mindszenten.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás egy 46 éves tihanyi férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Az 56 éves gyanúsított barátjától tulajdonított el arany ékszereket. A hajdúhadházi rendőrök befejezték a nyomozást.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három férfit kábítószer-kereskedés, négy férfit kábítószer birtoklása miatt.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.