Prevenciós előadást tartottak a rendőrök

Az egyenruhások egy debreceni általános iskolában tartottak előadást gyerekeknek.
Az egyenruhások egy debreceni általános iskolában tartottak előadást gyerekeknek.
Nógrád megyében is előzzük meg, hogy balesetet szenvedjen egy mobilt, vagy fülhallgatót használó gyalogos.
Ismét a gyorshajtás volt a legfőbb baleseti ok megyénkben, ennek ellenére egy gépkocsivezető 146 km/h-val száguldozott Pécsett, és még a tilos jelzésen is áthajtott.
Az elmúlt időszakban végrehajtott ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága két kecskeméti óvodába látogatott el, ahol megajándékozták a kicsiket.
A megyei napilap felkérésére vállaltak szerepet a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a gyermeknapi mókában.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az iskolák megnyitásával több gyermekre lehet számítani, főleg az oktatási intézmények környékén.
A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak.
Jász-Nagykun-Szolnok megye főútjait elkerülő utakon közlekedő tehergépkocsik szabályt szegő vezetői szigorú szankcióra számíthatnak.
Ha nem akarod, hogy a te hozzátartozód értesítsék éjszaka, közlekedj felelősségteljesen!