Nem Te vagy a fiam, nem a Te hangod!

2020. 12. 29., k - 13:57
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szekszárdon bukkantak fel az unokázós csalók. Három idős asszonyt próbáltak tévedésbe ejteni.

Egy 74 éves szekszárdi nő tett feljelentést 2020. december 28-án, mert ismeretlen tettes telefonon felhívta, mentőápolónak adta ki magát és azt állította, hogy a fia balesetet szenvedett. Átadta egy másik férfinek a telefont, aki a fiaként bemutatkozva több százezer forintot kért, hogy ne jelentsék fel. Az asszony egy telefonszámot kért, hogy visszahívhassa őket, mert előbb a menyével szeretett volna beszélni. Nem dőlt be az ismeretleneknek, nem hitte el, hogy a fiával beszél.

Idegen férfi hang hívta 2020. december 27-én 23 óra körüli időben azt a helyi asszonyt, akitől szintén balesetre hivatkozva, kártérítésre kértek pénzt. A nő elmondta a telefonálónak, hogy a hangja idegen, és tudja, hogy a fia jól van. Ő sem hitt az ismeretlennek.

Kétszer hívták azt a 83 éves szekszárdi asszonyt 2020. december 27-én délelőtt, akitől több százezer forintot kért az ismeretlen személy bírság megfizetésére. A hívó azt állította, hogy a nő unokája balesetet okozott, és pénzre van szüksége, amit át kell utalni. Az asszony lányának érkezése miatt meghiúsult az utalás.

A csalók a szépkorú emberek pénzét, értékeit igyekeznek megszerezni. Telefonon keresik fel az időseket, és a kiszemelt áldozat hozzátartozójának (unokájának, gyermekének) adják ki magukat, vagy azt mondják, hogy az ő megbízásából telefonálnak. Egy történettel állnak elő, amiben azt állítják, hogy a közeli hozzátartozó bajba került (kórházban, rendőrségen van, balesetet szenvedett). Kihasználják az idős emberek hiszékenységét, jóindulatát, a bajba jutott családtagon való segíteni akarását.

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük:

  • Mindig járjon utána, hogy a rokona valóban bajban van-e! Tegye le a telefont és hívja fel hozzátartozóját!
  • Tegyen fel olyan kérdéseket, amelyekre egy idegen nem tud válaszolni!
  • Ha mégis bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

Mit tehet a család?

  • Tartsák rendszeresen a kapcsolatot idős hozzátartozóikkal!
  • Figyelmeztessék, beszéljék át velük a hasonló eseteket, az elkövetési módokat! Tanítsák meg nekik, hogy ismeretlen számról történő hívást minden esetben ellenőrizzenek, és haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a családdal!
  • Beszéljenek meg egy közös jelszót, kérdést amit csak a család ismer, így visszakérdezésnél hamar kiderül ki van a vonal túlsó végén.
  • Tudatosítsák többször is, hogy semmilyen körülmények között ne adjanak át pénzt, értéket ismeretlennek!
  •  

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal hívja a 112-öt!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Keressük Fodor Zsanettet

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 14 éves lány megtalálása érdekében.

 

Eggyel kevesebb online csaló

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében országszerte deríti fel az internetes csalásokat. Most a gyulai rendőrök fogtak el Szolnokon egy nőt, aki hirdetésekkel körülbelül kétszáz embert csaphatott be. A testvére bankszámláját használta, a férfit is előállították, ellene is büntetőeljárás indult.