Pályaorientációs napon jártak a bűnmegelőzők
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szakelőadója a rendőri hivatásról beszélt a felsősöknek.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szakelőadója a rendőri hivatásról beszélt a felsősöknek.
A „Sherlock Junior” játékos bűnügyi vetélkedő megyei döntőjét rendezték meg Pécsett.
A Csornai Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei a Csornai Művelődési Központ által szervezett Nyugdíjas Akadémián hívta fel a megjelentek figyelmét a bűnmegelőzéssel kapcsolatos tudnivalókra.
Miskolcon öt óvodában folytatódott az országos Ovi-Zsaru program.
A helyszínen az állampolgárok a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett, áldozatvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat is kaphattak a szakemberektől.
Internet-biztonság témakörben kaptak nyugdíjasok hasznos tanácsokat Békéscsabán.
Magyarország is részt vett az Europol októberi akciójában.
A hatékony segítségnyújtás és együttműködés keretében a bűnügyi és rendészeti szakemberek tekintették meg a sokszínű élettörténeteket feldolgozó színdarabot.
Öt megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat részeként két hétig - a tudatosság jegyében - időskorúak részére tartottak előadásokat a tolnai rendőrök, amelynek témája a biztonságos internetezés volt.
A váltófutás véget ért, a munka most kezdődik igazán.