Folytatódik „A zene az kell…” bűnmegelőzési program
A projekt célja, hogy alternatívát kínáljon a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez.
A projekt célja, hogy alternatívát kínáljon a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez.
Hasznos tanácsokkal látták el a fiatalokat a bűnmegelőzési szakemberek.
Fogadják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ajánlásait az áldozattá válás elkerülése érdekében!
A rendőrség Békés megyében is bűnmegelőzési tanácsokkal, szükség esetén a forgalom segítésével igyekszik tenni a temetőkbe látogatók biztonságáért.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a polgárőrséggel együttműködve a Mindenszentek és halottak napja körüli időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok ellátására.
A balatonalmádi rendőrök egy kerékpáros sportrendezvényen regisztrálták a kétkerekűeket.
A 2018/2019-es tanévben két új Nógrád megyei iskolában is megkezdődött a DADA program.
Szépkorúaknak tartottak bűnmegelőzési előadást Nyíregyházán.
A debreceni rendőrök előadást tartottak a gyerekeknek.
Az egyenruhások a kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában jártak.