Fókuszban a vagyonvédelem Vas megyében
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai vagyonvédelemi tanácsadással várják az érdeklődőket Vépen.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai vagyonvédelemi tanácsadással várják az érdeklődőket Vépen.
Akadályverseny egy állomásán nyertek betekintést a rendőri szakmába, valamint bűnmegelőzési tudásukat is bizonyíthatták a diákok egy bátonyterenyei középiskolában.
A rendőrségi bűnmegelőzési program Herenden várja az érdeklődőket.
A telefonos csalások, valamint a termékbemutatók alkalmával elkövetett bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire hívták fel az idősek figyelmét Baranyában.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2018/19-es tanév I. félévében is meghirdette általános prevenciós ismeretek elnevezésű, kreditpontot érő megelőzési kurzusát a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára.
A lakosság vagyonbiztonsága érdekében a rendőrség 2018. évben is folytatta országos kampánysorozatát "Házhoz megyünk" megnevezéssel. Legutóbb Taktaharkányban jártak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Számos érdeklődő vett részt Ambrus Attila a „Viszkis” előadásán Miskolcon.
Immár harmadik tanévben indult el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által az általános iskolák alsó tagozatosai részére kifejlesztett Kék tér program.
Játékos formában segíti a diákok fejlődését az új bűnmegelőzési program.
Középiskolás diákok mérték össze tudásukat a bűnmegelőzési vetélkedőn.