33 millió forintos rablás felderítése

2023. 06. 16., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók elfogták mind az öt támadót, majd lefolytatták ellenük az eljárást és átadták az ügy iratait az ügyészség részére.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy cégvezető indult el I. kerületi otthonából 2020. december 10-én 5 óra 25 perc körül, akinél az esedékes bérkifizetés miatt nagy összegű pénz volt. A férfit ekkor símaszkot viselő rablók lefújták gázspray-vel, többször megütötték, és elvettek tőle több mint 33 millió forintot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást.

A BRFK Rablási Osztály hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozásának eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket.

Az akkor 39 éves L. Ferencet 2021. június 1-jén Monoron, két társát, az 52 éves K. Csabát és a 46 éves M. Krisztiánt Győrben fogták el. Negyedik társuk ellen a rendőrség körözést adott ki.

A nyomozók az elfogott támadóknál házkutatást tartottak, mely során lefoglalták a valószínűleg a bűncselekményből származó pénzen vett gyorsasági motorkerékpárt, autóverseny-szimulátort, három paprika spray-t és más értékeket. Egyikőjüknél gáz- és riasztófegyvert is találtak.

A fővárosi nyomozók mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta letartóztatta őket.

Az eljárás további szakaszában a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésében egy ötödik fél is részt vett, aki a négyfős társaságot információkkal látta el. 

A kiadott körözés alapján az akkor 44 éves B. Vincét 2021. október 18-án, míg az informátort, az 53 éves K. Ferencet 2022. október 13-án fogták el.

A BRFK Rablási Osztály munkatársai a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a falánk tolvaj

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.

 

Fő az egészség

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.