A fővárosi nyomozók befejezték a rablópáros ellen folytatott nyomozást
A rendőrség a bejelentést követő 24 órán belül elfogta a feltételezett elkövetőket.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. november 11-én éjjel az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget, hogy az egyik betege feltehetően bűncselekmény áldozata lett. A bejelentés után a rendőrök azonnal a kórházba siettek, ahol a sérült férfi elmondta, hogy 2021. november 10-én hajnalban a Blaha Lujza térnél követni kezdte őt két fiatalember, akik később leszólították és az értékei átadására szólították fel. Mivel ennek nem tett eleget, bántalmazták, s egyikük meg is szúrta. A magatehetetlen férfitől elvették mobiltelefonját és a pénzét is.
A budapesti egyenruhások a bejelentést követő 24 órán belül, 2021. november 12-én néhány óra különbséggel elfogták mindkét feltételezett elkövetőt, akiket a józsefvárosi kapitányságra vittek. O. Ádámot és társát, D. Barnabást rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.
A VIII. kerületi nyomozók a 19 éves O. Ádám és a 18 éves D. Barnabás ellen folytatott nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig átadták az ügyészség részére.