Azt hitte, az ágyon felhalmozott ruhák alatt biztonságban van – tévedett

2021. 08. 09., h - 15:34
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Öt hónapig bujkált a rendőrök elől a szolnoki rablás feltételezett elkövetője. A nyomozók nem adták fel a gyanúsított keresését, aki most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

Ismeretlen személy egy helyi járatos autóbuszról leszálló utast követett Szolnokon 2021. március 7-én 15 óra 10 perc körül, majd néhány méter megtételét követően ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében a földre esett. A jogsértő ekkor elvette a nő válltáskáját és a bevásárló szatyrát.  A táskában személyes okmányok, készpénz, bankkártya – PIN-kóddal – voltak. A bántalmazó távozott a helyszínről, majd a PIN-kód segítségével készpénzt vett fel egy bankautomatából. A sértett az ökölütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, elemezték a  kamerafelvételeket. Ezek segítették a rendőröket, hogy a bűncselekmény elkövetésétől számított néhány órán belül ismertté vált a feltételezett elkövető személyazonossága, azonban a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Az egyenruhások elfogató parancsot adtak ki a 29 éves férfi ellen. A visszatérő ellenőrzések 2021. augusztus 8-án hozták meg a várt eredményt –  a délutáni órákban a gyanúsított szolnoki lakcímén, az egyik szobában –, egy ágyra halmozott ruhakupac alatt elbújva megtalálták a hónapok óta keresett férfit.

A rendőrök a jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi tagadta tettét, és a gyanúsítás ellen panasszal élt.  A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a Védd a zsebed! című közleménye egész évben aktuális! Pénztárcája, készpénze és okmányai védelme érdekében fogadják meg a szakemberek vagyonvédelmi tanácsait!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefegyverezték

A lövedékálló mellényben felé közeledő rendőrök láttán is fegyveréért nyúlt az 50 éves férfi. Csak a mozdulatig jutott, a járőrök lábsöpörték és megbilincselték.

 

Hat körözése volt a rollertolvajnak

A férfi a VI. kerületben egy járókelőtől kért szerszámot az előzőleg lopott elektromos roller zárjának feltöréséhez, majd egy pincében bújt el, amikor rendőrt hívtak, de így is elfogták.