Három megye, 16 helyszín, 75 millió és egy bűnszervezet

2021. 05. 27., cs - 13:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyszerre csaptak le a rendőrök egy kábítószer-terjesztő hálózatra. Csaknem 75 millió forint értékű vagyontárgyat, készpénzt, kábítószert, valamint egy nagyértékű személyautót is lefoglaltak.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSCSMRFK) Bűnügyi Osztályának nyomozói és vizsgálói vezetésével 2021. május 26-án összehangolt rajtaütés keretében 16 helyszínen egyszerre tartottak kutatást. A rendőrök kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat fogtak el, a szegedi mellett, hódmezővásárhelyi, kisteleki, szolnoki és kiskunalasi ingatlanokban.


A rendelkezésre álló adatok alapján a hálózatot 2020 novemberében egy 30 éves szegedi férfi hozta létre, aki barátnőjével, két nővérével és ismerősével terjesztette a drogot, amit egy szolnoki férfitől szerzett be. A nők adagolták és csomagolták, majd a férfi utasítására a megbeszélt helyen és időben, harmadik társukkal a vásárlóknak átadták a kábítószert. Fogyasztóik közt kisteleki, hódmezővásárhelyi, kiskunmajsai, kiskunhalasi, valamint szegedi kliensek is voltak.


A rajtatütésben részt vettek a CSCSMRFK bevetési egységei, a hódmezővásárhelyi, a kisteleki, és a szegedi nyomozók és járőrök, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mellett, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal (VVH) is. Az eljárás során a rendőrök több száz gramm úgynevezett kristályt és marihuánát, valamint az azok kiméréséhez és csomagolásához szükséges eszközöket foglaltak le. Ezzel egyidőben a VVH munkatársai több mint 74 millió forint értékű készpénzt, értékpapírt, arany ékszereket és egy Porsche Panamera-t foglaltak le, továbbá zár alá vettek egy házat és egy lakást is, mint bűncselekményből származó vagyont.


A hat feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, előállították és őrizetbe vették. Ellenük bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.