Lezárt akta: drog hatása alatt kocsikáztak

2023. 02. 16., cs - 10:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte két öttevényi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg a rendőrök 2022. március 4-én 17 óra 50 perc körüli időben egy 47 éves gépkocsivezetőt utasával Abdán, a Kossuth Lajos utcában.  Az egyenruhások átvizsgálták a gépjárművet, majd a sofőr és barátja ruházatát is. A gépjármű utasának zsebében lévő pénztárcából előtalálásra került egy tasak, benne kábítószergyanús kristályos anyag. Az autó átvizsgálásakor a bal első ajtó, belső mélyedésében egy fecskendő volt, benne kábítószergyanús, kristályos szerkezetű anyaggal, amiről a sofőr elismerte, hogy az az övé. A rendőrök a 47 éves sofőrt és 36 éves barátját elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították és velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkettőjüknél pozitív értéket mutatott.

A Győri Rendőrkapitányság a gépkocsi vezetője ellen kábítószer birtoklásának vétsége, míg utasa ellen – tekintettel a nála talált kábítószer mennyiségére - kábítószer birtoklásának bűntette miatt büntetőeljárást indított, amelynek keretében a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozásba bevont szakértő megállapította, hogy a gépjárművezető a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, azaz bódult állapotban vezette az autót. Ezt követően a nyomozók a sofőrt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.