Nyílászárókat árult, becsapta a megrendelőit

2019. 06. 27., cs - 10:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint 4 és fél millió forintot csalt ki egy mezőberényi férfi azoktól, akik nyílászárókat rendeltek tőle. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Nyílászárókat árult, így csapta be 18 megrendelőjét egy mezőberényi férfi. Öt hónapon át, 2017 szeptembere és 2018 januárja között korábbi munkahelyének, egy nyílászárók forgalmazásával és beszerelésével foglalkozó cégnek az e-mail címén keresztül vette fel a kapcsolatot az ügyfelekkel, akiktől azt kérte, hogy az ajtók, ablakok árának egy részét előre utalják át a bankszámlájára. A megrendelt nyílászárókat a legtöbb esetben nem készítette el. A vásárlókat hitegette, de a pénzüket nem adta vissza. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei egy dobozi nő bejelentése után elrendelt nyomozás során azonosították a csalás gyanúsítottját. A 31 éves mezőberényi férfi a dobozi nő mellett országszerte további 17 megrendelőjét károsította meg, összesen több mint 4 és fél millió forint kárt okozott nekik.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. június 26-án továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.