Őrizetben az újbudai bántalmazók

2023. 03. 20., h - 09:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a két embert, akik a XI. kerületben bántalmaztak egy férfit. A rendőrök és a mentők élesztették újra.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. március 19-én 14 óra 12 perc körül érkezett bejelentés, miszerint a XI. kerületben, a Kosztolányi Dezső téren két férfi bántalmaz egy harmadikat.

A helyszínre kiérkező rendőrök megtalálták a bejelentésben szereplő három férfit, akik közül egyikőjük a bántalmazás következtében elborult egy padon. A sértett a kapucnijánál fogva fennakadt a pad háttámláján és már nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését, amit átadtak a kiérkező mentőszolgálat munkatársainak.

A sikeres újraélesztést követően a férfit kórházba vitték, míg a másik két férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A fővárosi nyomozók a 26 éves S. Csabát súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség, a 38 éves T. Lászlót segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.