Orvosok és cégvezetők letartóztatva

2023. 02. 03., p - 09:05
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A bíróság a tegnapi meghallgatásokon a héten elfogott gyanúsítottak közül nyolc fő letartóztatását és három fő bűnügyi felügyeletét rendelte el, míg ketten szabadlábon védekeznek. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás ügyében a huszonhat gyanúsított közül így már összesen tizennégyen vannak rács mögött.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, újabb 17 gyanúsítottja van annak a költségvetési csalási ügynek, amit ortopéd orvosok és cégvezetők követtek el gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatások jogosulatlan megigénylésével.

A héten elfogott gyanúsítottak közül tizenháromnak volt tegnap a letartóztatási meghallgatása Budapesten, illetve Pécsen. A bíróság közülük nyolcat letartóztatott, háromnak bűnügyi felügyeletét rendelte el, míg ketten szabadlábon védekeznek. 

Az ügyben eddig eljárás alá vont 26 gyanúsított közül – a korábban letartóztatottakkal együtt – így már összesen tizennégyen vannak rács mögött.

A nyomozócsoportok tovább folytatják az állami egészségbiztosítási költségvetés sérelmére elkövetett visszaélések felderítését, így valószínűsíthető, hogy mind a bűncselekmények száma, mind az elkövetők köre a jövőben bővülni fog. Ezzel párhuzamosan a megállapításra kerülő okozott kárösszeg is növekedhet. A cél egyértelmű, megakadályozni, hogy az állampolgárok gyógyítására szánt erőforrások illetéktelen kezekbe kerüljenek.          

A témában korábban kiadott sajtóközleményeink az alábbi linkeken érhetőek el fotókkal és videókkal:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orszagos-razzia-zajlott-a-gyogyaszati

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ujabb-orvos-letartoztatasban-koltsegvetesi-csalas

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/koltsegvetesi-csalas-miatt-orvosok-asszisztensek


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.