Orvvadászat, állatkínzás, lopás és más bűncselekmények miatt is felelhet

2023. 08. 15., k - 07:44
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összesen 12 rendbeli bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a bicskei rendőrök.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. június 5-én éjjel, hogy egy férfi Felcsúton, a Rákóczi utcában nehéz zsákot cipel, gyanúsan viselkedik, ezért rendőri segítséget kérnek. Az egyenruhások intézkedtek a férfival szemben, aki arra hivatkozott, hogy egyik ismerősének vitt száraz füvet, azért volt nála a zsák. A rendőröknek szemet szúrt a férfi ruházata, melyben észrevehetően rejtegetett valamit. M. Z. átvizsgálása során egy kis őzgida került elő a nadrágjából, aminek szája és orra szigetelőszalaggal volt leragasztva. Az elkövető elmondta, hogy a közeli nádas mellett találta, ezért haza akarta vinni. Az állat a helyszínen elpusztult. A Bicskei Rendőrkapitányság állatkínzás és orvvadászat bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ezt követően megállapították, hogy M. Z.-t több vagyon elleni bűncselekmény feltételezett elkövetője, amelyek az elmúlt egy évben történtek a környéken. Cselekményei között szerepel gépkocsikból táskák és pénztárca, valamint lakóingatlanokból különböző szerszámok és más értéktárgyak eltulajdonítása. Emellett több százezer forintos kár okozása is felróható neki köztéri pad, valamint buszmegálló megrongálása miatt.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban továbbították az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.