Rács mögé kerültek a cipős ügy debreceni szálának gyanúsítottjai

2023. 03. 30., cs - 16:04
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Debreceni Járásbíróság ma letartóztatásba helyezte azt az öt nőt, akiket a Hajdú-Bihar vármegyei nyomozók jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak abban az ügycsoportban, ami még tavaly ősszel indult a KR NNI-nél az NVSZ feljelentése alapján.

Ahogy arról ma reggel hírt adtunk, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat egy békéscsabai cég ügyvezetője, két ügyintézője, a kft.-vel kapcsolatban álló nagykőrösi orvos, és az ő asszisztense ellen. A gyógyászati segédeszközökre általuk elkövetett bűncselekménnyel több mint egymilliárd forint kárt okoztak az államnak.  

Miután a hajdú-bihari nyomozók mind az ötüket gyanúsítottként hallgatták ki jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték mindegyikük letartóztatását. A bírósági meghallgatásukra ma délután került sor. A Debreceni Járásbíróság mind az öt gyanúsított letartóztatását elrendelte. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.