Újabb két trükkös ATM-est azonosítottak; harmadik társuk ellen körözést adtak ki a budapesti nyomozók

2023. 03. 21., k - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy nő szexuális felajánlással szólította le az idős sértettet a VII. kerületben, majd elkísérte egy pénzfelvevő automatához, ahol társaival elvették a pénzét és hitelkártyáját.

Közel félmillió forintos kárt okozott egy idős férfinak az a háromfős társaság, akik közül a nő 2022. december 4-én napközben egy VII. kerületi pályaudvaron szexuális felajánlással szólította le, majd rávette, hogy pénzt vegyen fel egy közeli ATM-ből. Az automatánál a nő másik két társa is csatlakozott hozzájuk. A sértett figyelmét elterelték, majd elvették a gép által kiadott pénzt és a hitelkártyáját is.

Az eset miatt a VII. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett kifosztás miatt rendelt el nyomozást, mely során azonosították a három feltételezett elkövetőt.

A 22 éves R. Angélát egy másik bűncselekmény miatt bűnügyi felügyelet alá helyezték, míg társa, a 23 éves F. Henrik egyéb bűncselekmény miatt letartóztatásba került. ​A harmadik gyanúsítottat jelenleg is keresik a rendőrök, ellene elfogatóparancsot adtak ki.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.