Bűnügyek

Polgármesteri hivatalba tört be

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 44 éves somlószőlősi férfi ellen.

Cseréptörés az esküvőn

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Esküvői bálon szólalkozott össze három férfi. A vita elmérgesedett, lökdösődésbe, dulakodásba torkollott.

Lopott a kasszából

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Egy dohánybolti nyugta buktatta le a fatolvajokat

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszín közelében bukkantak rá a nyomozók a blokkra, mely alapján sikerült beazonosítani a gyanúsítottakat, akik néhány órával a bűncselekmény elkövetése előtt egy devecseri dohányboltban vásároltak.

Kerékpározó hölgyek táskáját lopták el Pápán

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Néhány nap leforgása alatt három sértett sérelmére követték el a bűncselekményt a gyanúsítottak 2013. december elején. A táskákat a bicikli hátsó kosarából vették ki, illetve kirántották azt az egyik sértett kezéből.

Nekiment a pótkocsival a vasúti sorompónak

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ütközés következtében a csapórúd letört, a fényjelző berendezés pedig megdőlt. Vádemelési javaslattal zárult a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.

Földmunkagép markológémével ütközött neki egy autónak

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredményét a későbbi szakértői vizsgálat alátámasztotta. Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Vádemelés emberölés előkészület bűntette miatt

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult az ellen a veszprémi ügyvéd és két társa ellen indított nyomozás akik eltervezték, hogy 2013. április 9-én Balatonfűzfőn megölnek egy vállalkozót.

Épülő házba törtek be

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult az ellen az öt gyanúsított ellen folytatott nyomozás, akik 2013 augusztusában több százezer forint értékű tárgyakat kíséreltek meg eltulajdonítani egy építés alatt álló lakóházból.