Bűnügyek

Halmozta a jogsértéseket

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tulajdonos tudta és engedélye, valamint vezetői engedély nélkül, ittasan közlekedett. A debreceni rendőrök szabálysértési őrizetbe vették.

Kifosztás gyanújával őrizetben

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a kiskunhalasi rendőrök azt a nőt, aki több mint 50.000 forintot vitt el egy 60 éves, nemrégiben agyvérzést és infarktust szenvedett férfi lakásából.

Lezárt akta: Nem csak segédkezett

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ráckevei nyomozók befejezték annak a 62 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint egy idős asszony ápolását kihasználva, ellopta arany ékszereit.

Lezárt ügyek: Családilag mentek vasat lopni

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azokkal a férfiakkal szemben, akik az egyik kazincbarcikai hulladéktelepről akartak vasat lopni, de a rendészet munkatársai tetten érték őket.

Közúti ellenőrzésen bukott le

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi rendőrök kábítószergyanús fehér port és nagyobb mennyiségű készpénzt foglaltak le a 30 éves nőtől.

Embercsempész-hálózat felszámolása nemzetközi együttműködéssel - frissítve

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Az Europol támogatásával a magyar, a bolgár és a görög hatóságok együttműködésével fogták el annak a bűnbandának az irányítóit, akik a déli és a nyugati határ között szervezték meg az illegális migránsok szállítását. A Magyarországon működő bűnözői sejtek tagjai is rendőrkézre kerültek.