Raboltak a fivérek

A XVI. kerületi nyomozók rablással gyanúsítanak egy testvérpárt.
A XVI. kerületi nyomozók rablással gyanúsítanak egy testvérpárt.
A gyanú szerint a tolvaj két hónap alatt nyolc helyen csapott le.
A Pest megyei rendőrök elfogták azt a 20 éves nőt és 21 éves férfi társát, akik a gyanú szerint egy fiatal lányt bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítettek arra, hogy ismeretleneknek pénzért szexuális szolgáltatás nyújtson. Cserébe lakhatott és élelmezték.
Az elkövetés helyszínétől több mint 200 kilométerre fogták el a Békés megyei rendőrök azt a 63 éves férfit, aki a Pest megyei Turán lopta meg szállásadóját a gyanú szerint.
A XXII. kerületi rendőrök nem Gyurkovics Tibor Iskola nyitogató című versének kezdősorát költötték át, hanem két betörés tetteseit keresték – és fogták el.
A salgótarjáni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 25 éves férfit.
Különböző járműveket, főként személygépkocsikat szereltek szét Eleken, egy üres telken. A bontásra, a fémhulladék tárolására nem volt hatósági engedély. A rendőrség szemlét tartott a területen és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomozást rendelt el.
A KR NNI nyomozói összehangolt akció során 13 embert fogtak el, 25 helyszínen tartottak kutatást, több tíz kiló kábítószert, ezzel összefüggésben gépkocsikat és 200 millió forintot meghaladó értékben készpénzt és kriptovalutát foglaltak le. A bűnszervezet felszámolásában nagy jelentősége volt egy új titkosított platformnak, az Anom-nak.
Korábban többször is bántalmazta már idős szülejét.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a török állampolgárságú férfival szemben, aki kisteherautójában 45 határsértőt szállított Szegednél.