Fejsze és kés is előkerült

Négyen estek egymásnak egy endrőci családi ház udvarában, a rendőrök elfogták őket.
Négyen estek egymásnak egy endrőci családi ház udvarában, a rendőrök elfogták őket.
Az egyenruhások két férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik négy darab könnyűfém felnit, és egy pár cipőt loptak el Miskolcon.
A zuglói rendőrök kezdeményezték a tizennégy lopást beismerő férfi letartóztatását.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Pásztó belterületén történt halálos közúti közlekedési baleset körülményeit vizsgálták a Nógrád megyei rendőrök.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A férfi a gyanú szerint hozzávetőleg 2,8 millió forinttal károsította meg bugaci „ismerősét”.
Letartóztatásba helyezte a bíróság, azt az izsófalvai férfit, aki ismerősét behívta házába, majd ott bántalmazta és elvette 10 euróját.
Egy pénztáros és rokona ellen folyik büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás egy 39 éves hajmáskéri férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.