A pápai rendőrök visszaaadták a trófeát a vadásztársaságnak
Négy nagydémi férfi rendszeresen agancsokat gyűjtött az erdőben, egyikőjük egy vadtetem fejét is hazavitte. Ellenük lopás miatt folyik nyomozás.
Négy nagydémi férfi rendszeresen agancsokat gyűjtött az erdőben, egyikőjük egy vadtetem fejét is hazavitte. Ellenük lopás miatt folyik nyomozás.
A nyomozók lefoglalták a gyanúsított lakásán az eltulajdonított tárgyakat.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a 36 éves gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
Fél órán belül azonosították, és elfogták azt a mezőzombori útonállót, aki kirabolt egy kerekesszékkel közlekedő férfit.
A gyanú szerint a 37 éves férfi az erkélyen keresztül jutott be a lakásokba.
Egy 32 éves férfival szemben folytattak eljárást a pásztói nyomozók.
A bonyhádi rendőrök néhány nap alatt befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két nagymányoki férfi ellen indítottak, mert más rendszámot raktak fel az autóra, amivel közlekedtek.
A tiszagyendai gyanúsított beismerte a lopást.
Az esztergomi rendőrök egy paplanba rejtve találták meg az ellopott készüléket.