Bűnügyek

Kerítéselemeket lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Monostori Erőd egyik melléképületébe tört be egy férfi, ahonnan több vasból készült kerítéselemet tulajdonított el.

Csoportos garázdaság Érden

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sodrófával, botokkal estek egymásnak két társaság tagjai kedden este, az érdi rendőrök percek alatt megfékezték a verekedőket, majd több embert őrizetbe vettek.

Betört egy pékségbe, mert éhes volt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy átmulatott éjszaka után úgy gondolta, hogy péksüteményt akar enni. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Zsarolással szerzett 1000 forintot

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök rövid időn belül elfogták a tettest.

Fél órán belül elfogták

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki megvert, majd kirabolt egy másik férfit Komlón.

Régiségkereskedőt raboltak ki

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték annak a háromfős társaságnak az ügyét, akik hagyatéki eladás ürügyén találkoztak egy kereskedővel, majd maszkot húztak, és kirabolták.

Irodából lopott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az atkári férfit.

Sokba került az olcsó felújítás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy idős asszonyt megtévesztő férfival szemben indított.