Bűnügyek

Egy nap alatt elfogták

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a dunaújvárosi nyomozók azt a férfit, aki egy telephelyről lopott el egy platós kisteherautót.

Közlekedésbiztonsági ellenőrzés buktatta le

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság befejezte egy 45 éves győri férfi ellen - kábítószer birtoklása bűntett - miatt indult ügy vizsgálatát.

Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a román állampolgárt, aki Budapest III. kerületében nekiütközött egy autónak, ami felborult, majd a férfi segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A pótkerék helyén lapult a kannabisz

ORFK Kommunikációs Szolgálat

​​​​​​​A röszkei határátkelőhelyen fogták el a kábítószer-szállító koszovói párt. A Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette őket. 

Súlyos testi sértés miatt kell felelniük

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit, akik a gyanú szerint 2019. március 8-án éjszaka egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt bántalmaztak három férfit.

Garázdálkodtak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még a helyszínen elfogták őket Győrben.

Eltolta a babakocsit

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Kifosztotta az alvó férfit

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy fiatalemberrel szemben indított, aki kifosztott egy alvó férfit.