Bűnügyek

Egri ingatlanba tört be

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a helyi férfit.

Centiken múlt…

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Centimétereken múlott, hogy két autó nem fért el egymás mellett egy miskolci benzinkúton. A vita hevében a verekedők egyike széklábbal is ütötte az ellenérdekelt feleket.

Betörés tizennégyszer

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy férfival szemben indított, aki tizennégy hétvégi házba tört be.

Diáktársától lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül elfogták a csongrádi rendőrök azt a székkutasi fiatalt, aki hangszórót tulajdonított el az egyik helybeli kollégiumból.

Csak kocsikázni akart

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 20 éves férfi egy váncsodi ingatlan előtt parkoló autót tulajdonított el. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Postaládákban robbantott petárdát

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte egy rábakecöli fiatal ellen indult ügy vizsgálatát.

Egyoldalú szerződések

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A hegyvidéki nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki több mint kétmillió forint értékben kínált eladásra számítástechnikai eszközöket, de miután megkapta a pénzt, különböző indokokkal elállt az átadástól.