Bűnügyek

Rablás Nyírbátorban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették.

Amfetamin a kakaósdobozban

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Ezer adag speed már biztosan nem kerül a drogpiacra.

Őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a ceglédi kislány apját.

Elvitte, majd összetörte

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 31 éves férfi egy ismerőse autóját tulajdonította el, majd balesetet okozott vele. A hajdúnánási nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Ablakon át

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még menekülés közben elfogták azt a férfit, aki az ablakon át menekült ki a házból Jászteleken.

Szekrény mögé bújt a rendőrök elől

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyomaendrődön elfogtak a rendőrök egy férfit, aki ellen bírósági elfogatóparancs volt érvényben. Az elítélt háza emeleti fürdőszobájában rejtőzködött. A helyiség ajtaját egy szekrény takarta, de a rendőrök így is rátaláltak.

Életveszélyes vita

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös szórakozásuk után egy homgrodi férfi megütötte ismerősét, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.