Bűnügyek

Egy órán belül elfogták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a körözés hatálya alatt álló férfit, aki 2018. október 17-én reggel Cegléden egy idős hölgytől elrabolta a táskáját.

Ököllel ütött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök perceken belül kiértek a helyszínre, és elfogták az elkövetőt.

Nem jutott messzire

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a kiskunmajsai rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

Nem tudott elszámolni az oszlopokkal

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több, mint félszáz akácoszlopot vitt el az ásotthalmi erdészet területéről egy helybeli férfi. Lopás miatt indult ellene eljárás.

Ruhatolvaj Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szegedi bevásárlóközpont egyik üzletéből nadrágot vitt el egy makói fiatal. A gyanúsított ezután egy másik boltból is lopott, ekkor azonban tetten érték.

Marihuána a kertben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfi ellen indult eljárás, akik egy makói ingatlanban indiai kendert termesztettek.

Műhelyből lopott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a gyöngyösorszi férfit.

Pásztorórákra adta ki lakását

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy 32 éves bakonykoppányi nő több személynek is rendelkezésre bocsátotta lakását annak érdekében, hogy ott prostitúciós tevékenységet folytassanak.