Vádemelést javasol a rendőrség két fiatalkorúval szemben
Idős sértettek értékeit lopták el Kerepesen.
Idős sértettek értékeit lopták el Kerepesen.
A rendőrség vádemelést javasol a két férfi ellen.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 66 éves férfival szemben, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt Mártélyon.
A gyöngyösi rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.
Egy 43 és egy 38 éves mátraverebélyi férfit vettek bűnügyi őrizetbe a salgótarjáni nyomozók.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság iratismertetést tartott és vádemelést javasol K. Szilvia és H. Alexandra ellen, akik Budapesten, a XIII., Pozsonyi úton bántalmaztak egy nőt.
A kaposvári rendőrök megtalálták az eltulajdonított értékeket, amelyeket a helyi polgármester részére visszaadtak.
Soltvadkerten és Kiskunfélegyházán is „dolgozott” az autófeltörő.
Huszonnégy órán belül beazonosították, egy héten belül pedig elfogták a gyanúsítottakat.
Közös szórakozásuk után két garadnai férfi annyira összeveszett, hogy kölcsönösen bántalmazták egymást, majd egyikük megszúrta a másikat.