Bűnügyek

Vádemelést javasol a Rendőrség

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozó hatóság lezárta az eltulajdonított forgalmi rendszámokkal kapcsolatos eljárást.

Tabletet rabolt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette azt a helyi férfit, aki egy kézi számítógép 18 éves tulajdonosát egy késsel a kezében „akarta kifizetni”.

Álrendőr ment a pénzért

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három embert, akik egy 80 éves nőt tévesztettek meg. Az egyikük rendőrnek adta ki magát és úgy vett át tőle az I. kerületben több százezer forintot.

Betörtek egy lakásba, de nem vittek el semmit

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy II. kerületi lakás ablakán mászott be két férfi, ezt egy közeli bolt eladója látta és értesítette a rendőrséget.

Elfogták a betörőt - videóval

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók azonosították a gyanúsítottat.

Elvitték a gépkocsit

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint két férfi Debrecenben ellopott, majd felgyújtott egy gépkocsit. A rendőrök azonosították őket.

Rendőrkézen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 33 éves márkházai férfi a gyanú szerint egy tari családi házba tört be.

Gondatlanul okozott balesetet

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a kocsolai férfi ellen.