Lakatlan házból loptak Döbröközön

Vádemelést javasol a rendőrség a helyi férfiak ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség a helyi férfiak ellen.
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két német fiatalkorú ellen.
Hatan kerültek előzetes letartóztatásba.
Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi nő ellen, aki egy állatkereskedésből ellopott egy kaméleont.
A rendőrök több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
A kiskunhalasi nyomozók értékesítés közben érték tetten a kiskunmajsai kábítószer-kereskedőt.
Egy rátkai nő elaludt a vonaton, majd eltulajdonították mobiltelefonját. A rendőrök a nyomozás eredményeként megtalálták, majd visszaadták jogos tulajdonosának az értékes készüléket.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki közel 45 millió forintot csalt ki a fővárosban.
A gyanú szerint a két farkaslyuki gyanúsított által ellopott tárgyakat a harmadik társuk kezdte el értékesíteni, de a kiskunfélegyházi rendőrök egy napon belül elfogták őket.
A rendőrség vádemelést javasol egy tápiószőlősi férfi ellen, aki azért járt Gyulára, hogy templomokból lopjon.