Hamis útlevéllel próbált állampolgárságot szerezni
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki főnöke gyerekeinek akart magyar állampolgárságot szerezni egy angyalföldi anyakönyvi hivatalban.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki főnöke gyerekeinek akart magyar állampolgárságot szerezni egy angyalföldi anyakönyvi hivatalban.
A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helybéli férfit, aki egy áruházból videojátékokat akart eltulajdonítani.
Vádemelést javasol a rendőrség a dunaföldvári férfi ellen.
A két macedón férfi marihuánát próbált átcsempészni a határon.
A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét és a halottszemlét.
Két család szólalkozott össze; a vita tettlegességig fajult. Egy férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
A debreceni nyomozók elfogták azt a férfit, akit a budapesti rendőrök kerestek, mert a gyanú szerint babakocsiból lopott.
A nyomozók éppen eladás közben érték tetten a gyanúsítottat, akit bűnügyi őrizetbe vettek.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya elfogott egy 36 éves férfit, aki a gyanú szerint 2003-ban ölt meg egy fiatal lányt Győrben.
Egy 32 éves salgótarjáni férfit vettek őrizetbe a nyomozók.