Bűnügyek

Korai ébresztő Tarnaörsön

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint kristályt árult a faluban a helyi asszony.

Pontosított közlemény

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy korábban kiadott közleményünkben sajnálatos módon pontatlanul fogalmaztunk.

Sokat akart, keveset bírt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök néhány napon belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy értékes kerékpárt és egy értéktelen tévét zsákmányolt.

Életekkel játszott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök elfogták a férfit, aki egy uszodában elhelyezett életmentő készüléket próbált meg elvinni.

Hét nap, kilenc bűncselekmény

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki rendőrök lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki kilenc bűncselekmény elkövetéséért felelhet.

Bedrogozva fogták meg a körözött férfit a borsodi rendőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bódult állapotban és életveszélyesen közlekedett egy férfi Miskolcon, aki gyakorlatilag minden más szabályt is megszegett. A rendőrség járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben.