Betörték az ajtót, feldúlták a lakást

Ismeretlen személyek törtek be egy adorjánházai épületbe 2014. május 3-án.
Ismeretlen személyek törtek be egy adorjánházai épületbe 2014. május 3-án.
Súlyos sérülést szenvedett az a férfi, akit volt élettársa bántalmazott Mezőberényben. A nő ellen vádemelést javasol a rendőrség.
Elfogták az 1995-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját.
Rajka külterületén, a Dunából fogták a halakat a gyanúsítottak.
A két székesfehérvári tinédzser méhkaptárakat döntött fel. A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az ellenük folytatott nyomozást.
A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki Debrecenben, egy aluljáróban rabolta ki áldozatát.
A bántalmazó orrot tört, a sértettről pedig kiderült, hogy szökés miatt körözték.
A Pest megyei rendőrök a két gyanúsított ellen folytatott eljárást vádemelési javaslattal fejezték be.
Kábítószergyanús anyaggal üzletelt a 23 éves tatabányai férfi, aki nem csak árulta, fogyasztotta is az általa kevert szert.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy emberölés kísérletével gyanúsított kazincbarcikai férfivel szemben.