Bűnügyek

Vádemelési javaslat testi sértés miatt

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. János 42 éves pécsi lakossal szemben folytatott nyomozást zárt le a napokban vádemelési javaslattal a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Visszakapta telefonját

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A két fiú késsel szerezte meg a mobiltelefont. Elfogták őket és a telefon is előkerült.

Rablás Debrecenben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat.

Őrizetben az encsi támadók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Először ütöttek, aztán kérdeztek azok a támadók, akik fél doboz cigarettát vettek el a sértettől.

Bécsi csokoládégyárban ígért nem létező állást

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több százezer forintot zsebelt be jóhiszemű áldozataitól az a 27 éves albertirsai nő, aki különböző internetes oldalakon kedvező külföldi álláslehetőséget hirdetett meg még 2012 novemberében.

Lezárt akta

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel egy tucat gépkocsit tört fel az a férfi, aki ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a debreceni rendőrök.

Rácsok mögött - Videóval

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban várja meg a büntetőeljárás befejezését.

Több ezer liter gázolajat lopott

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járműbe szerelt üzemanyag-mérő műszer buktatta le a zalaegerszegi férfit.

Őrizetben a komlói rabló

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozó hatóság a 35 éves férfinak.