Újra Magyarországon a két rabló

Átadták a magyar rendőröknek azt a két férfit, akik még 2012. decemberében Csornán több rablást is elkövettek. A fiatalok a bűncselekményeket követően Angliáig menekültek.
Átadták a magyar rendőröknek azt a két férfit, akik még 2012. decemberében Csornán több rablást is elkövettek. A fiatalok a bűncselekményeket követően Angliáig menekültek.
Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A nyomozók gyanúja szerint U. Norbert segített B. Sándornak a kábítószer-termesztésben.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le vádemelési javaslattal a nyomozó hatóság egy nyugotszenterzsébeti és egy kacsótai fiatalemberrel szemben.
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást.
Emberölés miatt került előzetesbe a 37 éves vecsési férfi.
A zuglói rendőrök előállítottak egy férfit, mert az általa vezetett gépjármű hatósági jelzésének egyik karakterét megváltoztatták.
Hanukiákat és emléktáblákat rongáltak meg, elfogták őket.
Vádat emelhetnek a sofőr ellen.
Egy férfi családi problémáira hivatkozva kidöntött a helyéről egy közúti jelzőtáblaoszlopot. Döntésével bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottjává vált.