Bűnügyek

Szoros együttműködésben

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az árvízi védekezés, mint közveszély helyszínén elkövetett lopások a Btk. 2013. április 20-i hatályú módosítása óta súlyosabb megítélés alá esnek.

Lezárta a rendőrség a sikkasztás miatt indult nyomozást

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol az Orosházi Rendőrkapitányság az Orosházi Lakásszövetkezet feljelentését követően indult nyomozás során kihallgatott gyanúsítottak ellen.

Tűzoltónak öltözve iszogatott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tűzoltósági zubbonyt és zseblámpát lopott Dunaszentpálon egy 37 éves férfi, majd az alpolgármester kontójára a helyi panzióban iszogatott. Később felszállt egy Győrbe tartó autóbuszra, ahonnan a járőrök 2013. június 11-én délelőtt leszállították.

Vádemelési javaslat a harsányi emberölés ügyében

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Harsányban 2012 októberében történt emberölés ügyében a rendőrség a nyomozást lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Előzetesben a kazincbarcikai autófeltörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki Kazincbarcikán a közelmúltban több mint egy tucat autót tört fel, illetve rongált meg.

Trükkösök tolvajok bukkantak fel Veszprémben

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamarosan elfogták őket a rendőrök, jelenleg őrizetben vannak. Először egy 18 éves hölgyhöz akartak bemenni, de a hölgy elzavarta őket, autójuk rendszámát pedig felírta.

Zsarolta a hozzátartozóját

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lapáttal a kezében fenyegette és zsarolta a fiatal lányt