Bűnügyek

Lezárt akta: fordított puzzle

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik a gyanú szerint elloptak egy gépkocsit, ha már úgysem törődtek vele.

Gyűrűk a szájban

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt percen belül a tettes elfogásával reagáltak a nagykőrösi rendőrök arra a bejelentésre, amely szerint egy nő két aranyékszert lopott egy helyi üzletből. Személyleírás alapján megtalálták, ahogyan a gyűrűk is előkerültek.

Rendőrkézen a borrabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a sályi férfit, aki egy ismerősétől erőszakkal elvett 10 liter bort.

Lezárt akta: Gazdátlan szemétdombok

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettesek ellen indult, akik a város területén, több helyen hulladékot helyeztek el, ezzel hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét követték el.

Futárszolgálaton keresztül érkezett a drog  

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

​​​​​​​Egy 36 éves sárospataki férfi külföldi weboldalról rendelte az illegális tudatmódosítót, amit rokonán keresztül értékesített tovább. A KR NNI miskolci nyomozói és a Szabolcs megyei rendőrök mind a két férfit, valamint a velük kapcsolatban álló dílert is lekapcsolták. A felderítés olyan gyorsan zajlott, hogy az információszerzéstől számított egy hónapon belül már kattant is a bilincs a gyanúsítottak kezén.   

Önbíráskodásért kell felelniük

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két férfit, akik az előre megállapodottakra fittyet hányva több pénzt akartak az elvégzett munka után.

Jótett helyébe rablás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy napon belül elfogták a két férfit, akik a gyanú szerint elkábították, majd kirabolták az őket étellel kínáló külföldit.

Lezárt akta: Hamar elfogták a betörőt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát egy férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy hétvégi házba Csongrádon, ahonnan konyhai és egyéb háztartási eszközöket lopott el.

Lezárt akta: magyarázat nélkül maradt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték annak az 51 éves gyömrői férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint tizenegy autó rendszámát törte le és dobálta szét. Tettére indokot nem adott.