Besurranó tolvajt fogtak el Hajdúsámsonban

A körzeti megbízottak előállították a férfit.
A körzeti megbízottak előállították a férfit.
A 43 éves férfi több gépjárművezetőt is tévedésbe ejtett.
A XV. kerületi rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint milliókkal csapott be egy idős asszonyt. A fiatal nem először károsíthatott meg idős embereket.
A nyomozók befejezték a zagyvarékasi férfi ellen indult ügy vizsgálatát, és vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.
A rendőrök két órán belül elfogták azt a párost, akik ismerkedést színlelve raboltak ki egy férfit Pécsett.
Az egyik férfi öt, magukat szír állampolgárnak valló személyt szállított, társa feltételezhetően előfutóként segítette a tevékenységét.
A bátonyterenyei rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves nőt.
A salgótarjáni rendőrök a helyszínen elfogták a 26 éves bántalmazót.
A tiszakécskei rendőrök egy 25 éves ceglédi férfival szemben folytattak eljárást. Az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat átküldték az ügyészségnek.
A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a kiszombori férfival szemben, aki átengedte 12 éves gyermekének a vezetést, majd balesetet szenvedtek.