Vezetői engedély nélkül vitte el a gépkocsit, de ez volt a „legkevesebb”, kulcs sem volt hozzá

A Celldömölki Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és több, vagyon elleni bűncselekmény miatt folytat büntetőeljárást három személlyel szemben.
A Celldömölki Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és több, vagyon elleni bűncselekmény miatt folytat büntetőeljárást három személlyel szemben.
Engedély nélkül tartott gázriasztó fegyverrel fenyegetőzött.
A ráckevei vizsgálók befejeztek egy 2018-ban indított büntetőügyet. Négy gyanúsított, 16 áldozat. Egy 21 éves férfi terhére gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés és 14 rendbeli kényszerítés bűntette róható. Három hasonszőrű társából is gyanúsított lett.
A nyomozók lakóhelyén fogták el a 24 éves férfit, aki több személynek értékesített kábítószert.
A KR NNI munkatársai 2021 áprilisában foglalták le a 250 millió forint értékű kábítószert. Most a gyár is meglett, ahol a bűnbanda a marihuánát termesztette. Azonnal látszott, hogy a bűnözők nem sajnálták a pénzt a beruházásból.
Az újpesti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint idén január és június között a főváros több pontján csomagátvevő-automatákat törtek fel, és azokból több mint ötmillió forint értékben tulajdonítottak el műszaki cikkeket.
Az utazás ismételt élénkülésével, valamint a Labdarúgó Európa Bajnokság mérkőzésire hazánkba érkező szurkolók vagyonbiztonsága érdekében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) továbbra is nagy hangsúlyt fektet a bűncselekmények megelőzésére és felderítésére.
Az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettségek Ellen (továbbiakban: EMPACT) 2018-2021-es időszakra elfogadott új szakpolitikai ciklusának egyik kiemelt bűnügyi prioritása az emberkereskedelem elleni küzdelem az Európai Unió területén, a szexuális és munkacélú kizsákmányolás minden megvalósulási formájának felszámolását megcélozva.
A dombóvári egyenruhások elfogták és őrizetbe vették azt a 22 éves kaposvári férfit, aki jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett, és a rendőri intézkedés alól is ki akarta vonni magát, sőt még körözték is.
A szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy férfit a budapesti rendőrök. Videóinterjú a nyomozás vezetőivel.