Amerre járt, lopott
Nyolcrendbeli lopással és háromrendbeli csalással gyanúsítanak a rendőrök egy budapesti férfit, aki még unokahúga szalagavatójáról is más táskájával ment haza.
Nyolcrendbeli lopással és háromrendbeli csalással gyanúsítanak a rendőrök egy budapesti férfit, aki még unokahúga szalagavatójáról is más táskájával ment haza.
A jászberényi nyomozók őrizetbe vettek egy adácsi lakost, aki boltból hazafelé tartó, idős nő táskáját tulajdonította el Jászárokszálláson. A bíróság elrendelte a 21 éves férfi letartóztatását.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, aki 70.000 forintot elvett az őt fuvarozó sofőr kocsijából.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfival szemben indítottak, aki három alkalommal randalírozott a városban.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket négy, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát azzal a román állampolgárral szemben, aki hat illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.
A gyanú szerint egy 37 éves nő végzett az élettársával.
Nem sokáig örülhetett a zsákmányának az a férfi, aki egy oroszlányi hétvégi ház tárolójából lopott.