Rajtaütés eladás után
A Pest megyei felderítők elfogták azt a 34 éves kerepesi férfit, aki néhány perccel korábban kábítószergyanús anyaggal látta el vevőjét.
A Pest megyei felderítők elfogták azt a 34 éves kerepesi férfit, aki néhány perccel korábban kábítószergyanús anyaggal látta el vevőjét.
Egy napig sem örülhetett zsákmányának az a 45 éves férfi, akit a győri rendőrök lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt fogtak el.
A megyei nyomozók álláspontja szerint a fiatal különös kegyetlenséggel végzett rokonával. Ügyében vádemelést javasolnak.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a büntetőeljárást.
A Békés megyei rendőrség embercsempészés miatt eljárást indított egy török állampolgár ellen, mert a gyanú szerint testvérének segített abban, hogy miután Románia felől az államhatárt illegálisan átlépte, tovább tudjon utazni. A rendőrök Dombegyházon tartóztatták fel őket.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas járművezetővel szemben folytatott.
Egy nagyszakácsi ingatlant rámolt ki az 56 éves férfi.
A gyanúsítottak azt használták ki, hogy a sértett elaludt egy padon Debrecenben. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
A nagydorogi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 43 éves férfit.
Ismerősét szúrta meg a gyanú szerint egy 19 éves férfi Tatabányán. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.