Bűnügyek

Könyvtárból loptak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták a laptopot eltulajdonító két fiatalkorút Szolnokon.

Három autó – három tolvaj

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök – a kiskunhalasi járőrök közreműködésével – rövid időn belül elfogták azt a három férfit, akik egy kecskeméti telephelyről eltulajdonítottak több járművet.

Ittasan vezettek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hét, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Sérült a szélvédőben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pest megyei nyomozó eredt egy közlekedési baleset okozója után a fővárosban.

Kiraboltak egy járókelőt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi rendőrök egy nap alatt elfogták a két támadót.

Emberölés és kifosztás miatt felelhet

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 40 éves férfi megverte, megrugdosta ismerősét, aki belehalt sérüléseibe. A férfi levette a magatehetetlen sértettről a nyakláncát. A Nógrád megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. 

Kábítószert foglaltak le

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Felderítő Osztály, a Bükk Közterületi Támogató Alosztály és az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek abban az összehangolt akcióban Ózdon, amelynek eredményeként egy férfit is elfogtak.

Lezáratlan kerékpárokat lopott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrse befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy olyan férfival szemben folytatott, aki több lezáratlan kerékpárt is ellopott.