Bűnügyek

Bíróság elé állhatnak az ittas sofőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt ittas járművezetővel szemben folytatott.

Táskát loptak, a rendőrök elfogták őket

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik feltörtek egy autót, és abból egy táskát loptak el.

Elfajult vita Érden – 13 fő elfogva

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség 12 óra leforgása alatt azonosította és elfogta az eldurvult vita több résztvevőjét.

Letartóztatásban a fatolvaj

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A férfi több köbméter – már kitermelt – fát lopott el társaival a megye különböző területein levő erdőkből.

Ittas vezetőnek engedte át a volánt

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 25 éves nővel szemben.

Nyitott autókból lopott, a rendőrök elfogták

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki az elmúlt időszakban több személyautóból tulajdonított el értékeket a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelnie.

Csoportos garázdaság Győrben

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök négy férfit fogtak el a belvárosban, akik közös italozást követően összeverekedtek egymással.