Bombával fenyegetett
Sértegették az ismerősei, ezért állította azt egy fiatal, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben.
Sértegették az ismerősei, ezért állította azt egy fiatal, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben.
Múlt héten a tatai rendőrök elfogták a roller lopások elkövetőjét.
A Nógrád megyei nyomozók befejezték a segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást egy 45 éves, a vezetéstől eltiltott férfi ellen, aki elrohant a balesetet követően.
Szegeden a Szent György téren kábítószer fogyasztással és kereskedelemmel kapcsolatos információ érkezett, ezért rendőreink több alkalommal is razziáztak.
Egy szegedi templom perselyeinek lakatját vágta le, majd helyettesítette saját zárakkal a tolvaj. Az éjszaka során kinyitotta a zárakat, majd kivette belőle az adományt, és egyszerűen kisétált a templomból.
A balatonfüredi rendőrök azonosították az elkövetőket, és fél órán belül elfogták őket.
Két állatorvost és három kereskedőt gyanúsít az NNI vesztegetéssel és közokirat-hamisítással. A fiktív adatokkal külföldre szállított kiskutyákkal milliókat kereshettek.
Tetőcserép alá tette a drogot, de négylábú kollégánk azonnal megtalálta. A rendőrök őrizetbe vették a 33 éves pécsi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.
Október 15-én délután a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság felderítői és közrendvédelmi kollégái összehangolt akció keretében Budapest XI. kerületébe mentek, mivel információik alapján ott tartózkodott egy körözött személy.
Simontornyán bukott le az a helyi férfi, aki a rendőri igazoltatás előtt fémeket lopott egy bekerített területről.