Bűnügyek

Boka vezetett nyomra

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Boka, a két éves rendőrkutya egészen a gyanúsítottak szobájáig vezette a nyomozókat Szolnokon.

Munkahelyéről lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes kihasználta kollégája távollétét, és ellopott egy lemezkazettát, amiben készpénz volt. Az oroszlányi rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a helyi lakost.

Embertelenül az állatokkal

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított láncra kötve, árnyék és élelem nélkül tartotta a kutyáit. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Rablás és lopás miatt felelhetnek 

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök a napokban befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát egy 17 éves fiú és három társa ellen.

Szórakozni indultak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elvitték a Kisújszálláson parkoló autót, hogy Mezőtúrra jussanak vele. Jármű önkényes elvétele miatt kell felelniük.

Dílerek és fogyasztók

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói egy nap alatt három kábítószer-kereskedőt és öt fogyasztót fogtak el.

Fegyverek és lőszerek

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyatádi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársai segítségével négy személyt fogtak el, akik engedély nélkül tartottak fegyvereket és lőszereket.

Garázdálkodtak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári nyomozók négy férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Két autóból is lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók egy fiatalkorút hallgattak ki gyanúsítottként.